Altamira

Nem: kanca

Kor: 3 és fél év

Marmagasság:154 cm

Jellem: Kedves, szertelen, bohókás kis kanca. Nagyon fiatal még, ezért naiv és jóhiszemű; nem elég tapasztalt, és így gyakran túl hamar megbízik másokban, emiatt pedig könnyen bajba sodorhatja magát. Cserfes, szívesen ismerkedik, és vidám természetének hála igen könnyen szerez magának barátokat. Nagyon beszédes teremtés, szinte megállás nélkül csacsog, mesél, magyaráz. Tele van energiával, imád vágtatni, állandóan jön-megy, nyüzsög; gyakorlatilag képtelenség rávenni, hogy akár egy percig is nyugton maradjon. Már-már a végtelenségig optimista; mindig derűlátó és bizakodó, soha semmi nem szegi kedvét. Pajkos és üde, telis-tele életvidámsággal és jóindulattal. Fiatal korából adódóan meglehetősen virgonc és játékos, nagyon szeret bolondozni, játszani, és remekül szót ért a csikókkal - ami nem is olyan meglepő, hiszen szinte még maga is csikó. Egy tiszta szívű, őszinte, kedves kis lovacska, aki ott segít, ahol csak tud. Rendkívül figyelmes, júlelkű, segítőkész. Nagyon fontos számára a család, a ménes; éreznie kell, hogy tartozik valahová, hogy van otthona, és hogy mindig lesz hová mennie.

Képesség: Aranypata

Előtörténet: Altamira egy kisebb ménesben élt édesanyjával és nála 2 évvel idősebb fivérével, Andorral. A ménes aprócska volt; nem lehettek többen 7-8 főnél, de nagyon összetartóak voltam. Ám amikor Andor 4 éves lett, egy éjszaka durva összetűzésbe keveredett a vezérménnel, majd rögtön ezután kivált a csapatból, és elhagyta a területet, hogy saját ménest alakítson. Nem sokkal később a vezérmén meghalt és nem volt, aki átvegye a helyét. Az elkószált Andor volt rajta kívül az egyetlen csődör a csapatban, ám senki sem tudta, hogy ő merre jár, és így a csöppnyi kis ménes egyik pillanatról a másikra vezér nélkül maradt. A kancák teljesen tanácstalanok voltak, nem tudták, mihez kezdjenek: az első napokban még együtt maradtak, ám lassanként kezdtek szétszéledni, sorra elhagyták a csapatot, s végül mind csatlakozak egy-egy másik méneshez. Altamira és az édesanyja elindultak, hogy megkeressék Andort és társuljanak a fiatal csődör méneséhez, de az út során egy éjjel prérifarkasok támadtak rájuk. Altamira mindig is kiváló futó volt; sokkal fürgébben és gyorsabban mozgott, mint öregedő édesanyja, fiatal kora miatt a fakrasok jó része mégis inkább őt vette üldözőbe; a menekülés közben nem maradt idő semmi másra, így anya és lánya elveszítették egymást szem elől... Altamira azóta egyedül van és bolyong, de megmaradt szeretnivaló, cserfes jelleme és vidám, bizakodó természete. Derűlátását és végtelen optimizmusát egyszerűen semmit sem tudta megtörni; még a mai napig sem tett le róla, hogy egy napon megtalálja fivérét és édesanyját, és tiszta szívből, őszintén hiszi, hogy előbb-utóbb sikerrel is jár.

Ménese: Carmen ménese